A Rotterdami Egyezmény célja, hogy előmozdítsa a felelősség megosztását és az együttműködést a veszélyes vegyi anyagok és növényvédő szerek kereskedelme terén, az emberi egészség és a környezet védelme érdekében, és működésével elősegítse a fejlődő országok védelmét a jelölt anyagok tekintetében.

 

Az Egyezmény célja, hogy a Részes Felei figyelembe vegyék a fejlődő országok és az átmenti gazdaságú országok körülményeit, és azok sajátos szükségleteit, különösen az egyes országok vegyszerkezelési képességeinek és kapacitásainak erősítését - beleértve a technológia átadását, pénzügyi és szakmai segítség nyújtását, valamint a Felek közötti együttműködés előmozdítását. A Felek elősegítik emellett a fejlett országokban kifejlesztett vegyi anyag kezelési módszerek elterjesztését, beleértve a csomagolásra, feliratozásra és felhasználásra vonatkozó, az ember egészségét és környezetét kímélő eljárásokat is. A fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében továbbá összehangolják a kereskedelmi, az egészségvédelmi és környezetvédelmi stratégiát.

Az Egyezmény alapelve, hogy az Egyezmény III. Mellékletében szereplő veszélyes vegyi anyagok kivitele csak az importáló fél előzetes tájékoztatáson alapuló jóváhagyásával (prior informed consent, PIC) történhet. A PIC eljárás mellett az Egyezmény az exportáló felek számára is kötelezettségeket ír elő, ez az ún. kiviteli bejelentési eljárás (export notifikáció).

A mellékletekbe történő felvételről a háromévente megrendezésre kerülő Részes Felek Konferenciája (Conference of the Parties, COP) dönt, a Vegyianyag-felülvizsgáló Bizottság (Chemical Review Committee, CRC) döntési útmutató dokumentum tervezete alapján. Legutóbb a magyar soros EU elnökség idején, 2011. június 20-24. között került sor az Egyezmény Részes Feleinek 5. Konferenciájára (COP-5). A COP-6 ülés az EXCOPs-2 ülésszakhoz, valamint a Bázeli és Stockholmi Egyezményekhez kapcsoltan 2013. május 7-9. között került megrendezésre Genfben.

A Rotterdami Egyezményt - melynek Titkársága szintén Genfben székel - Magyarország 1999. szeptember 10-én írta alá, majd 2000. október 31-én ratifikálta, és 2004. május 1-jén lépett hatályba. A Rotterdami Egyezményt közösségi szinten a veszélyes anyagok kiviteléről és behozataláról szóló 689/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet hajtja végre, magyarországi alkalmazását az egyes veszélyes anyagok és veszélyes készítmények kivitelével, illetve behozatalával összefüggő bejelentési eljárás részletes szabályaitól szóló 123/2009. (VI.12.) Korm. rendelet mondja ki.

A veszélyes vegyi anyagok kiviteléről és behozataláról szóló 689/2008/EK rendelet az Egyezményben szereplőnél jóval több vegyi anyagra vonatkozik, egyúttal tartalmazza az Egyezmény végrehajtását is az uniós tagállamok, köztük Magyarország számára is. A Rendelet által érintett vegyi anyagok jegyzéke az I. Melléklet 1., 2. és 3. részében található. Az anyagokat alapvetően két fő kategóriába sorolták: ipari vegyi anyag, és növényvédő szer.                                                                                                                Az I. Melléklet a kiviteli bejelentés alá tartozó vegyi anyagokat tartalmazza, illetve azok a vegyi anyagok tartoznak ide, melyek előzetes értesítést (PIC bejelentést) igényelnek. Ezen anyagok kivitele az ipari vagy peszticid (esetleg mindkét) kategória vonatkozásában, a Közösségben, de legalább annak egyik tagállamában tilalom, vagy szigorú korlátozás alá esik. Ezeknek az anyagoknak a kivitelére csak különleges esetben (pl. vészhelyzet esetén) kerülhet sor.

Az exportáló feleknek minden, az I. melléklet 1. részében felsorolt vegyi anyag esetében kiviteli bejelentést kell készíteniük és benyújtaniuk a saját hatóságukhoz. A I. mellékletben lévő anyagok – azon kívül, hogy kiviteli bejelentési eljárás alá tartoznak – PIC-bejelentési eljárást is indokolttá tesznek, ezért csak az importáló ország előzetes engedélye alapján vihetők ki.
Nem exportálhatók azok a vegyi anyagok és áruk, melyeket a Közösség az V. Mellékletbe sorolt az emberi egészség, vagy a környezet védelmében.


A Rendeletet több alkalommal jelentősen módosították, ezért az áttekinthetőség érdekében a 689/2008/EK rendeletet átdolgozása vált szükségessé, mely munkában a soros magyar EU elnökség is részt vett. Az átdolgozott rendelet megjelentetése a közeljövőben várható. A Rotterdami Egyezmény, valamint a PIC Rendelet hazai végrehajtásáért első helyen az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért felelős Államtitkársága felelős. PIC Kijelölt Nemzeti Hatóságként az Országos Kémiai BIztonsági Intézet működik.