A higanyról szóló Minamata Egyezmény Részes Feleinek Első Konferenciája

Publikálva: 2017. október 16.

Szeptember 24-29. között Genfben tartották a Minamata Egyezmény részes felei első konferenciájukat (COP - Conference of the Parties), amelyen kijelölték az higany globális szabályozásáról szóló egyezmény végrehajtásának irányait. A találkozón magyar kormányküldöttség is részt vett.

A higanyról szóló Minamata Egyezmény 2017. augusztus 16-i jogerőre emelkedése után részes feleinek első konferenciáját Genfben tartották 2017. szeptember 24. és 29. között, amelyen Magyarország is képviseltette magát. Az egyezménnyel a higany, mint az egyik legnagyobb környezeti és egészségügyi kockázatot jelentő nehézfém, világszintű szabályozás alá került.

A multilaterális környezetvédelmi megállapodások, azon belül a vegyi anyagok és hulladékszabályozással foglalkozó csoportja, jelentős taggal bővül a Minamata Egyezménnyel. Az egyezményt 2009-től előkészítő Kormányközi Tárgyalóbizottság (Intergovernmental Negotiating Committee) uruguayi elnöke, Fernando Lugris szerint a Minamata Egyezmény az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legjelentősebb eredménye a Rio+20 konferencia óta.


A Minamata Egyezmény megtiltja új higanybányák (cinóber érc kitermelés) nyitását, továbbá hatékony szabályozást nyújt a higany és higanytartalmú anyagok importjára és exportjára. A sok fejlődő ország (pl. Burkina Faso, Honduras, Togo, Zimbabwe, El Salvador stb.) gazdaságában és az ott élő emberek napi megélhetésében jelentős szerepet játszó kisipari – és kézműves aranybányászat szabályozása és átalakítása külön cikket kapott az egyezményben. Ennek oka, hogy a higanyt az arany ércből való kinyeréséhez használják szabályozatlan körülmények között, amely tevékenység rendkívül súlyos népegészségügyi kockázatot jelent és a higany okozta környezeti kibocsátás több mint harmadáért felel globális szinten. A higanyt alkalmazó technika kiváltása az egyik legfőbb célja az egyezménynek, melyet az e témára szakosodott több nem kormányzati szervezet (NGO) is segít a célországokban.

A monomer műanyaggyártásban és higanykatódos eljárást alkalmazó klór-alkáli üzemekben használt higany kivezetésre kerül és higanymentes alternatív technológiákkal váltódik ki az egyezmény által előirányzott legjobb elérhető technikáknak megfelelően (Best Available Technics). A higany- és higanytartalmú hulladék átmeneti és végleges tárolását környezetvédelmi szempontból megfelelő módon kell megtenni (pl. erre alkalmas földtani képződményekben, főleg sóbányákban). A higany és higanytartalmú készletek felmérése és monitoringja az egyezmény kiemelt célja.

Magyarország elkötelezett a higany és más nehézfémek okozta szennyezés elleni küzdelemben. Az Egyezmény korai ratifikációjával hazánk a higanyszennyezés globális szintű kezelésének fontosságát támogatja és aktív résztvevője annak sikerre vitelében.

Menü

Vegyi anyagok

Navigáció